Néhány nap múlva munkába menet, néhány méterrel előttem egy szembejövő idősebb hölgy elesett a járda egyenetlenségében. Siettem oda, hogy segítsek felállni, de mivel hogy az én lábam is fáj, ez nem ment gyorsan. Mire odaértem, már egy gyerekkocsit toló anyuka megpróbált segíteni. Ketten már könnyen talpra állítottuk a hölgyet, aki egy kis térd ellenőrzés után már egyedül is megállt a lábán. Szerencsére nem történt semmi komoly baj. Megköszönte nekünk a "Jóságunkat" Hát már itt tartunk! Az, hogy segítünk másokon, az már egy különleges jótett? Itt élünk egymás mellett, de teljesen idegenek vagyunk egymásnak! És most nem a személyes ismeretségre gondolok, hanem arra, hogy már nem tekintjük embernek a mellettünk elhaladókat! A legnagyobb nyugalommal elhaladunk egy kéregető hajléktalan mellett. Bár az is igaz, hogy nagyon sokan visszaélnek az emberbaráti segítséggel. Az igazat megvallva, én sem szoktam pénzt adni a kéregetőknek. Néhány éve a fiam vett egy kis élelmet egy koldusnak, de az teljesen felháborodott, mert neki pénz kell! Hát ezért van, hogy sokan inkább az állatokat segítik, mert azok sokkal hálásabbak.
Felszállok a buszra, és nézem az utazókat. Én általában szoktam köszönni a sofőrnek, mert az igaz, hogy ez a dolga, de mégiscsak az ő kezében van az utasok élete. Lehet, hogy ezt egy kicsit túlzásnak tartják, de a buszok műszaki állapota miatt nehezebb a dolguk nekik is. Az ellenkező-nemű utasok úgy viselkednek, mint az azonos pólusú mágnesek: erősen taszítják egymást! A lehető legtávolabbra ülnek egymástól. Ez akkor figyelhető meg a legjobban, ha egy fiatal, csinos lány érkezik. Szinte zavarja az, ha megnézik! De hát nem pont azért öltözködik így, hogy tessen másoknak? Mindig azt mondják, hogy nem! Pedig ez nem igaz, társas lények vagyunk, az egymással való kapcsolat határoz meg mindent az életünkben. Csak hát válogatunk! De miben is válogatunk? Mindenki azt gondolja, hogy saját maga irányítja az életét. De mi csak a lehetőségek közül próbáljuk kiválasztani a nekünk tetszőt. Néhány helyzetet teljesen kizárunk az általunk használhatónak vélt lehetőségből. Az egyik ilyen a napi tömegközlekedés. Általában nem foglalkozunk azokkal, akikkel együtt utazunk, kivéve, ha valamilyen különleges esemény nem történik. De nézzünk meg egy turistabuszos utazást, ott már kötetlenebb a hangulat. Persze mert az egy hosszabb út, gyakran baráti társaságok utaznak együtt. Igen, de az az ember akivel mindennap találkozunk, az is megérdemelne legalább egy halk köszönést.
Azt mondják az okosok, hogy egy ember körülbelül 150 másik emberrel tud tartós kapcsolatban lenni. Ezt bizonyítja a társadalom-történelem is. De miért kell ennek a százötven embernek csak a noteszunkban, e-mail listánkban létezni? Miért nem lehetnek a személyes barátaink? Sajnos ez a technológia-mániás társadalmunk azt sulykolta belénk, hogy kiterjedt a világ számunkra, a Föld egy nagy falu lett! De azt nem vesszük észre, hogy azt az embert aki mellettünk ül a buszon, azt nem ismerjük, és nem is akarjuk megismerni!
